Szabaduljon meg a felesleges kilóktól! Segítünk! - Az elhízásról
Ahhoz, hogy megértsük az elhízás kialakulásának történetét egészen az ősemberig kell az okokért visszatekintenünk. Korai őseink folyamatosan szembe néztek a bizonytalan élelmiszer-utánpótlás problémájával. A táplálékban dús napokat koplalás követte, ezért szükségük volt valamiféle vésztartalékra, amit az ínséges időben hasznosíthattak. Ennek tárolására a testben található zsírszövetek kiváló lehetőséget biztosítottak.
A mai kor emberének már nincs szüksége jelentős zsírszövetre, hiszen tartalékainkat sokkal inkább a hűtőszekrényben és az üzletek polcain tároljuk. A jó napokat még jobbak követik, így egyre több tartalékot halmozunk fel, amelyet azután soha nem veszítünk el. Pontosan ez az oka a legtöbb drasztikus fogyókúra kudarcának. Az önkéntes koplalás ideje alatt génjeink azt súgják testünknek, hogy „készülj, mert nemsokára újra habzsolhatsz”. A túlsúly tehát nem csak annak a jele, hogy ideje egy kicsit koplalni, hanem annak is, hogy életmódunkban jelentős változtatásokra van szükségünk!
A definíció szerint akkor beszélünk túlsúlyról, ha az ideális testsúlyunkat legalább 10%-al meghaladjuk.
A túlsúly néhány egészségügyi kockázata:
• cukorbetegség kialakulása
• daganatos megbetegedések kialakulásának kockázata nő
• emésztőrendszeri megbetegedések
• magas vérnyomás kialakulása
• reumatológiai kórképek kialakulása
• rosszabb életkilátások
Mikor alakul ki a túlsúly?
Ha több kalóriát fogyaszt, mint amennyit a szervezete felhasznál - akár zsírból, fehérjéből, cukorból vagy keményítőből származnak a kalóriák - a maradékból zsír lesz. A felhalmozott zsír mennyisége jelentősen befolyásolja a különböző betegségek kialakulásának kockázatát. Egy példa: 35–55 éves korú férfiaknál 10%-os súlycsökkenés 20%-al csökkenti a szívkoszorúér megbetegedések kockázatát, viszont 10%-os súlynövekedés 30%-al megnöveli e betegség kialakulásának esélyeit.

Testzsírszázalék képekben



Gondoljon az egészségére! Változtasson életmódján és tegyen meg mindent az ideális testsúly elérésének érdekében!